2018. szeptember 21., péntek

Túrós málnatorta


Egyik nap az Intersparban lézengtem, és valahogy a kezembe tévedt egy receptes könyv, amiben ennek a csodának a receptje lapult. Gerilla módon lefotóztam, bevásároltam hozzá, hazamentem, és jól nem sütöttem semmit.
Pár nappal később rászántam magam. Persze az éjszaka közepén, mikor máskor? Aki sütött már túrótortát az tudja, hogy ha későn kezdi el, aznap már nem lesz torta belőle...
Szóval belevágtam, tudván, hogy ebből csak másnap lesz valami.

A piskótához összekevertem a lisztet és a keményítőt. A tojásfehérjéhez hozzáadtam a cukort és olyan kemény habot vertem belőle, amilyen keményet csak tudtam. A cukor miatt nem tudtam 100 %-os habot csinálni. Ehhez kevertem finoman a sárgákat. Az olaj folyamatos kevergetés mellett került bele.
Az elkészült tésztát sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába öntöttem. 180°C-on előmelegített sütőben 18 percig sütöttem.

A porzselatint elkevertem a vízben, majd a hűtőbe tettem.
A túrót krémesre kevertem a joghurttal, majd hozzáadtam a mézet, a porcukrot, a citrom reszelt héját és a levét is.
Ehhez a tortához cukrozatlan habtejszínt használtam. Könnyű habot készítettem belőle, majd a túróhoz kevertem. A megduzzadt zselatint mikróban felolvasztottam, majd a túrós krémhez öntöttem.

Miután a piskóta elkészült és kihűlt, ráöntöttem a túrós krémet. Éjszakára a hűtőbe tettem dermedni. Ha valaki nem éjszakai bagoly, mint én, és időben nekiáll, akkor szerintem pár óra is elég a zselatinnak. Lényeg, hogy akkor tudjuk folytatni a torta készítését, ha már teljesen megdermedt a túrós réteg.

A mirelit málnát fagyasztott állapotban pakoltam a torta tetejére. Erre került a piros tortazselatin. A zselatint a csomag hátoldala szerint készítettem el. Ez márkánként eltérő lehet. Én Haas zselatint használtam. Cukorral és vízzel összeforraltam, majd folyamatos kevergetés mellett lehűtöttem. Mikor már kezdett megdermedni a fakanalamon a zselé, finoman ráöntöttem a torta tetejére.
Rövid időre újra a hűtőbe száműztem, míg a zselatin megkötött.

Pepecselős, de megéri, mert nem csak egy gyönyörű, hanem egy szuperfinom tortát kapunk.

Jó étvágyat hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése